A KEZDETEK
(andone írása)
Mikor is kezdődött?
A jeles dátum: 1996 február 23.
A 101-es klubot Kolláth Zsolt alapította 1996-ban.
Az első buli a Jókai klubban volt, aztán sorra jöttek
a további rendezvények - olyan helyszíneken, mint
pl. Vörösmarty Művelődési Ház, Ferencvárosi Művelődési
Központ, Rocktogon, Almássy Téri Szabadidőközpont,
Santa Fe Music Pub, Saigon Cafe...
Rengeteg együttes lépett fel akkoriban (Populär, New
Generation, Pulzus, ...)
Erről a korai időszakról nem sokat tudok írni, mivel
még nem voltam a szervezők közt, de akit érdekel,
az bővebben olvashat a korábbi
101-es honlapon.
A Kolláth Zsolt által vezetett utolsó 101-es klub
1999 junius 11-én volt. Azt mondta, azért lett vége,
mert belefásult a három év alatt.
Mindent egybevetve sokat köszönhetünk neki - hisz
nélküle bizonyosan nem létezne ez a klub.
Aztán egy nagy kihagyás következett.
Majd 1999 október 16-án az Erdős Caféban
volt az új korszak nyitó bulija. Ez a helyszín a VIII.
kerület Puskin u. 11-13. alatt volt található - az
Astoria közelében. Na itt csatlakozott N-Joy az időközben
egyedül maradt Gál Csabihoz (én még mindíg nem voltam
sehol).
A látogatottság rekordot döntött. Hogy ez a nagy kihagyásnak,
vagy a lányok számára ingyenes belépésnek volt köszönhető
- ki tudja?
Az új szlogen: "Depeche Mode, Bonanza Banzai
és a '80-as, '90-es évek legtáncolhatóbb zenéi."
Hát igen - ez Gál Csabi mániája volt, melyet a késöbbiekben
is gyakran használtunk.
Eljött a debütálásom is:
1999. december 23., csütörtök Rocktogon (Budapest,
VIII. Mozsár u. 9.).
Hát igen. Ez a nap gyökeresen megváltoztatta az életemet!
Ebben az évben indult az index.hu-n egy Depeche Mode
topik, melynek jómagam is aktív hozzászólója voltam.
Névről már sokakat ismertem erről a topikról, akik
közül néhányan ezen a Rocktogonos bulin is tiszteletüket
tették (Morpet, Szigi, Mark, stb).
Itt egy kis kitérő.
Hogyan is kerültem bele az egészbe?
Ekkor tájt a Petőfi Csarnokban működő Depeche Mode
klub sokunknak már nem tetszett. Hiányzott a régi
varázs. Hogy ennek mi (volt) az oka, az mindegy. Felhívtam
az ottani vezetőt és felajánlottam, hogy segítek neki
(persze teljesen ingyen). Ő ebből nem kért.
Nekem viszont rengeteg ötletem volt, amit mindenképp
meg akartam valósítani (akkoriban az volt a mániám,
hogy két számot ritmusra keverek át egymásba (mint
a trance/house műfajban).
Írtam egy mail-t Kolláth Zsoltnak - mint a második
legnagyobb DM-klub vezetőjének. Ő sokkal barátságosabb
volt (talán ekkor már a belefásult korszakát élte)
- megadta Gál Csabi telefonszámát. Megbeszéltünk egy
találkozót. Emlékszem erre a találkozóra még ma is.
A Nyugatinál találkoztunk Gál Csabi, N-Joy (Qka) és
jómagam.
Tény, hogy megjelenésemmel megnőtt a 101-es klubban
az ebm/industrial zenék száma - hisz tulajdonképpen
ez volt a célom.
Na de vissza az első bulihoz.
Jól kezdődött. Egy elszállt végfoknak köszönhetően
este 11-kor még semmi zene nem volt.
Mondjuk ma még ez bele is férne (hisz egyre később
kezdődnek a bulik - lassan hajnal kettőkor jön az
első vendég :), de akkoriban ez elég ciki volt.
Mindenki téblábolt össze-vissza, mint a mérgezett
egér. Emlészem volt egy ottani dj. - talán Szúnyognak
hívták. Kis vékony szemüveges srác volt. Még őt is
behívták, hogy segítsen. Aztán valahogyan csak került
egy kölcsön-végfok (Qka tesója és annak barátja is
segédkezett az ügy érdekében.)
Úgy emlékszem az első szám "Bonanza : Tánc"
volt.
Eufórikus hangulat tört ki a tánctéren.
tovább